Az Árpádok nyomában történelmi vetélkedő egy 2008 tavaszán indult rendezvénysorozat része, ami Kolozsváron indult középiskolások számára
. Az alapötlet az volt, hogy a történelem népszerűsítésének és tanításának egy új, rendhagyó módját dolgozzuk ki. A választásunk végül, a modern didaktikai eszközök alkalmazásának figyelembevételével, a rendhagyó, diákközpontú, játékos történelmi-műveltségi vetélkedők szervezésére esett. Döntésünkben közrejátszott a tény, hogy úgy találtuk, hogy a diákok számára a tanulás motiválásának ez a legjobb eszköze, viszont, bár rengeteg középiskolásoknak szóló vetélkedőt hirdetnek meg évről évre, ezek nagy része nem a diákokról szól. Bár a tudást általában felmérik, de a vetélkedő hangulatára, a kellemes élményre nem fektetnek hangsúlyt és így nem szolgálják kellőképpen a történelem népszerűsítésének célját. Ezért a mi vetélkedőinken játékos, auditív vagy vizuális kihívásokat állítunk a diákok elé, általános dolog a feladatok kivetítése, ami egyrészt a nézőket is jobban bevonja, másrészt a diákoknak is maradandóbb élményt nyújt. A válaszokat a zsűri azonnal kiértékeli, így a diákok a tudásukról megerősítést kapnak és a gördülékenyebb lefolyásért bemondók felelnek. Minden összevetve vetélkedőink kellemes kikapcsolódást nyújtanak a nézőknek és a versenyzőknek egyaránt. Fontosnak tartjuk még kiemelni, hogy rendezvényeinken a versenyzők felkészültségét és tudását szerteágazóan felmérjük, de a nagymennyiségű bemagolt anyag helyett a használható tudás elsajátításának ösztönzésére fektetjük a hangsúlyt, ezért bizonyos feladatok a versenyzők kreativitását és beszédkészségét mérik fel. Rendezvényeink általában három szakaszra oszlanak, az első órában a versenyzők írásbeli feladatokat kapnak, a következő másfél órában szóbeli forduló következik, amit villámkérdéses döntő zár.
A rendezvények szervezésében fő támogatóink és partnereink: Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Fiolozófia Karának dékánátusa, Erdélyi Múzeum Egyesület, Heltai Étterem, Communitas Alapítvány, Rákóczi Szövetség.
Ebben az évben, 2012-ben különleges alkalomhoz érkeztünk, ugyanis versenyünk ötödik alkalommal kerül megrendezésre. Az eddigi években Hunyadi János, majd Hunyadi Mátyás életét és korát választottuk témának, amit Zsigmond császár és Nagy Lajos király kora követett, idén a XII. századi Magyarországra kalauzolja el az érdeklődőket a Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesületének hagyományos tavaszi vetélkedője.


Március 15. a magyar történelem azon ritka napjainak egyike, amely minden ideológiai sodrás és változás ellenére mindig az ifjúság, a szabadság és a tavaszvárás, átalakulás ünnepe maradt. Ezért válhatott az összmagyarság ünnepévé, politikai és ideológiai határokon átivelve. A márciusi ifjakra és 1848 -49 eszmei örökségére emlékezve a KoMaTE idén is örömmel hivja és várja a Történelem Kar hal
